Nostradamus tanításai 1998-ban Melina médiumon keresztül (első kiadás)
Nostradamus tanításai 1998-ban Melina médiumon keresztül

Nostradamus tanításai
1998-ban Melina
médiumon keresztül

első kiadás, 1999.

A könyv elfogyott.
Második, bővített kiadása megjelent.

Michel Nostradamus lélek mesél a szeretetről, nem jósol borzalmakat, mert azt már tapasztaljátok, hogy folyamatban van. Ebben az írásban arról beszél, hogy változzunk meg a szeretet felé, mert a változásokat csak szeretetben élve tudjuk kibírni és elviselni.

Isten küldötteként jött közénk egykoron és most is, de a mostani látogatásait lélekszinten teszi és médiumi írásokban adja át a mondanivalóját és minden írása arról szól, hogy az elmét változtassuk meg, hogy ne anyaghoz kötődést éljünk meg, ne az örömöket hajszoljuk és ne romboljuk a lelkünket, mert a lélek azért vállalt leszületést, hogy fejlődjön, hogy tisztuljon és nem utolsó sorban karmikus vállalásokat beteljesítsen.

Legyen az jó élet, vagy szenvedtető élet. Mindig azon múlik, hogy milyen hibákat kell kijavítanunk, milyen kapcsolatokat kell helyrehoznunk ahhoz, hogy a léleknek a felsőbb életben ne legyenek kötései, szeretetlenségben megélt kötései. A gyűlöletet változtassuk át szeretetté, mert az lélekszinten nagyon fájdalmasan érinti a lelket és a lélek sokkal többet szenved ezen érzésekkel, mint a Földön élve az ember.