Bemutatkozás

ÉGI üzenetek sorozat

Az égi barátaink, segítőink alig várják, hogy megszólítsuk őket, hogy jó irányba terelhessék életünk. Az angyalok, a felemelkedett mesterek gyakran küldenek számunkra üzeneteket, de sajnos a legtöbbször úgy megyünk el mellettük, hogy észre sem vesszük. A rohanó világunkban a béke szigetét jelentheti, ha elkezdünk pozitív szokásokat felvenni, napi szinten foglalkozni lelki szükségleteinkről. Az egyik legjobb módszer ehhez a meditáció. Mély meditációt, emelkedett és tiszta tudatállapotot elérni illetve komoly meditációs élményeket átélni a legtöbb ember csak hosszú gyakorlások után (gyakran évek) tud elérni. Mégis érdemes minél előbb elkezdenünk akár csak relaxálással, ami átmehet alvásba. Majd zenés, vagy szöveges úgynevezett vezetett meditációval esetleg mantrák ismételgetésével próbálkozni vagy fény-hang stimulációs eszköz (például agytréner) segítségével elérni egy magasabb rezgésállapotot.

Mindannyiunkban él a vágy, hogy boldogok legyünk. Megtapasztalhatunk számos kellemes dolgot az életben, a tartós boldogság azonban csak a belső békénk megteremtésével jön el, ami igaz önvalónk megismeréséből fakadhat. Így kerülhetünk összhangba először magunkkal, majd környezetünkkel és a világgal. A legtöbb meditációs gyakorlat a tudat lenyugtatását, a gondolatmentességet célozza meg. Ugyan akkor elménk elnyugodott állapotában van lehetőségünk megtapasztalni az érzékek feletti világot és tapasztalatot szerezni létéről, működéséről. A rendszeressé tett meditáció hozzásegíthet bennünket, hogy a felmerült hétköznapi és rendkívüli problémáinkat nyugodtabban tudjuk kezelni és a különféle helyzetekben is jobban megálljuk helyünket. Benső hangunk vezetésére hagyatkozva pedig elérhetjük a tartós felszabadultság érzését, boldogabbá, és közben mások számára is hasznosabbá válunk.